A jövőről folytatott – akár kötetlen – beszélgetés mindig más, mint a hétköznapi szokásos. Lehetőségekről, célokról, tervekről és jó dolgokról szól. Más érzést keltünk, mintha a problémákról, a múltról vagy már egy megtörtént dologról beszélgetünk a másik féllel. Az, hogy beszélünk arról, hogy mi lesz majd és merre akarunk menni, az kiszámíthatósággal és pozitív erényekkel ruház fel bennünket. Életünk szinte elképzelhetetlen lenne úgy, hogy nem tervezünk, nem beszélünk rövid-és hosszú távú terveinkről. Ezeket szinte észre sem vesszük, de napi szinten rengetegszer fogalmazunk meg jövővel kapcsolatos dolgokat. Minden, még el nem telt másodperc a jövőbe mutat, tehát arról alkotunk gondolatokat, hogy előre szólunk azokról. Tulajdonképpen, ha azt mondom, hogy holnap elmegyek a munkahelyemre és befejezem az új feladatomat, vagy vasárnap a családi ebédre sütök egy finom citromos lepényt, ez mind egy terv, egy előre szóló mondat arról, amit a jövőben teszek meg, de már előre beszélek róla a konkrétum és a kiszámíthatóság jegyében. Fontos éreznünk a jelentőségét annak, hogy mennyivel jobb fényt vet ránk az, ha szavakba foglaljuk a jövőbeli elképzeléseinket, és mennyivel nagyobb lépéseket tehetünk és közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy meg is valósítsuk azokat.

Sir Winston Churchill szerint: „A jövő birodalmai az elme birodalmai lesznek.”

Röviden ez a mondat magába foglalja azt is, hogy a jövőbeli dolgok, amikről beszélgetünk, az először bennünk alakul ki. A kommunikációval ezt a képet mi és a környezetünk akár közösen is alakíthatjuk.

Önmagában már egy szép kezdeményezés, és egy fontos első lépés az, ha a terveinket gondolatokká, majd azokat csokorba fonva, mondatokká alakítjuk és kimondjuk. Ennek mérhető és érzékelhető végkimeneteléhez viszont ez még nem elég. Beszélhetünk arról, hogy milyen jó lesz, ha majd egyszer vezetői pozícióban fogunk ülni a saját irodánkban; de ha ezzel egyenesen arányosan nem történik ráfordított energia, figyelem és cselekvés, vagyis ezért mi nem teszünk semmit, akkor ezek csak vágyálmok maradnak. A tudatosság elvét felhasználva a siker egyik kulcsa, ha a jövőbeli céljainkról jelen időben beszélünk. A kitűzött szándék megvalósulásáért bizony tenni is érdemes és ha kisebb lépésekben is, de tegyünk is érte nap mint nap. Már azzal teszünk, hogy elmegyünk dolgozni, és magunkat fejlesztve törekedve arra, hogy jobbak legyünk, mint előző nap.

Confucius azt mondta: „Amikor nyilvánvaló, hogy a célt nem lehet elérni, ne a célt módosítsd, hanem a lépéseket, amiket a cél irányába teszel.”

Lehet, hogy a célhoz vezető út néha kissé rögös, és akadályokkal teli, de ahogy már beszéltük, az akadályok azért vannak, hogy megugorjuk őket. Egy hónap, vagy akár egy év múlva, amik most akadályként vannak jelen az életünkbe, azok mérföldkövekké válnak, és erőlködés nélkül lépjük át őket.

Nos a célok bevezetéséhez és a mindennapi élet kiszámíthatóságához elég szorosan kapcsolódnak a tervek. Tervei tényleg mindenkinek vannak. A kisgyermek is a fejébe veszi, hogy ebéd után majd kimegy az udvarra játszani az új labdával. Gyermekkorunk óta akár azt is megszokhattuk, hogy minden gondolatunkhoz cselekvés is társulni fog majd. Nem a levegőbe beszélünk, hanem annak érdekében, hogy a jól felépített gondolatmenetünk érdemben is megvalósuljon. Lényegében minden életszakaszban végig kísérnek minket bizonyos helyzetek, amelyek kiszámíthatóak, és elősegítik a tervezhetőséget. Például már az iskolában is tudtuk az órarendünket, most a felnőtt életben pedig tudjuk a beosztásunkat a munkahelyünkön. Az életszakaszok ugyan folyamatosan változnak, de az alapelgondolás bizony mindenkor jelen van. És itt rá is tértünk a konkrétumokra, avagy miért is fontos előre szólni. Maradhatunk ennél a mindennapi példánál, amivel biztos vagyok, hogy már mindenki találkozott. Szabadságra szeretnénk menni a munkahelyünkön, és emiatt előre szólunk annak érdekében, hogy nélkülünk is tervezni tudják az érintett napokat, vegyék számításba, hogy jelenlétünk hiányával is ugyanúgy működhessen a cég napi rutinja. Ez bizony egy jó példa arra, hogy az előre szólj miért is olyan fontos és hangsúlyos. Fordított esetben számunkra sem lenne túl előnyös, ha egy páros munkát igénylő feladat kapcsán a másik fél hiányzását nem jelezvén, három napra kimarad az irodai életből. Ettől kezdve vagy nem lesz páros az ún. páros projekt, vagy napokra leáll a munka és a kitűzött cél határideje kitolódik. Nos, valljuk be, amikor a felettesünk elé kell állni ezzel, biztos, hogy egyik opciót sem kellemes közölni, és a részletek valószínűleg őt sem fogják érdekelni, ugyanis ez egy előre jelzéssel kiküszöbölhető lett volna. Esetleg mi van akkor, ha a raktár három anyagmozgatójából kettő egyszerre megy szabadságra, csak az egyikük ezt épp a délelőtti órákban jelezte, míg a másik hetekkel előre. Lássuk be, a cég életében elég nagy kiesés, ha a munka minőségét és gyorsaságát a megszokott helyett most 1/3 arányban végzik. Ugye így már érzékelhető, miért is fontos előre szólni? Mennyire keresztbe húzhatja egy ember, vagy akár egy egész cég napját/napjait az, ha nem mondjuk el időben a már birtokunkban lévő információkat.

A párunk/társunk sem örülne, ha a mozi előtt várakozna ránk, mi pedig épp óriási kapkodásokban vagyunk, és elfelejtettünk szólni, hogy egyébként a céges vacsora miatt nem igazán jó a mai nap, úgy, hogy át kellene ütemezni azt. Apropó de mikorra is? Nem mindegy, hogy „majd bepótoljuk, vagy „jövőhéten ugyanekkor megfelel?” Ugye érzékelhető a konkrétum fontossága?

Mi is ezt tesszük! Példát mutatunk azzal, hogy előre szólunk, ha programváltozás történik. Mi az alapelveket létrehozva és követve azokat, már számos konfliktustól tartottuk távol magunkat, kerültük el őket, úgy, hogy alkalmaztuk ezen elveket, amelyeket most olvasva bizony Ti is használhattok. Mi időben jeleztük a kollégának, hogy ne várjon ránk a holnapi megbeszélésen, és egyedül adja elő azt, ami kettőnk fejében megszületett, hogy ne érezze úgy, hogy cserben hagyták. Ez egyenes út ahhoz, hogy az a kolléga felkészülten állt ott másnap az eseményen, mert megadtuk neki a kellő tiszteletet és lehetőséget ahhoz, hogy könnyűszerrel megoldja azt.

„A hatékony kommunikációhoz fel kell ismernünk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk abban, ahogyan a világot lássuk, és ezt a megértést kell használnunk a másokkal való kommunikációnál.” Tony Robbins – 1960

Irányelvünk a konkrét szavakon túl még egy hozzáállást is magába foglal. Azzal, hogy előre jelezzük szándékainkat, igényeinket – legyen szó bármiről – rendszerességet teremtünk, illetve határidőket tartunk be. Tapasztalatok alapján mondjuk, hogy a határidők betartása van, hogy bizony okoz nehézségeket. Vannak emberek, akiknek már önmagában a kötelezővé tett dolgok is nehezebben mennek, mint amelyek úgymond nincsenek kőbe vésve. Azonban, ha az eddig felépített elvet követjük, beszélünk a jövőről, ezáltal kiszámíthatóságot adunk és beáll az életünkben egy bizonyos rendszeresség, akkor azt már nem is érezzük feladatnak vagy megoldandó dolognak, – esetleges problémának – mert szinte magától értetődő, hogy úgy éljük a mindennapjainkat, hogy ezeket különösebb erőfeszítés nélkül is betartjuk. Minden kis, apró dolog lehet rendszeresség. Tulajdonképpen az is egy rendszer, hogy minden reggel nagyjából azonos időben felkelünk, és elmegyünk dolgozni. Az is rendszeresség, hogy az E-Help munkavállalói, a heti fizetés érdekében, hétfő estig leadják a múlt heti jelenléti ívüket.

Hogyan lesz az E-HELP itt példamutató, és hogyan érvényesül az irányelv második része, azaz a „… mi is ezt tesszük?”. Mi például többszörösen, együttműködően és tájékoztató jelleggel alapos figyelemmel, egyénenként bíztatjuk arra a munkavállalókat, hogy bármilyen – nekik megfelelő platformon keresztül– juttassák el a jelenlétijüket, a gördülékeny bérszámfejtés és fizetés érdekében. Előre szólunk-e? Igen. Már a belépéskor adunk erről szóbeli, és írásbeli információt egyaránt. Rendszeresen megtesszük-e ezt? Igen. Együttműködünk annak érdekében, hogy ez a munkavállalóknak gördülékenyen és erőfeszítés mentes lehessen. És hogy működik-e? Az évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez egy bizalmat építő rendszer.

„A jó hír az, hogy a szokások kialakítása csak az elején nehéz és odafigyelést igénylő. Úgy, mint a vezetés, ha mindennap csinálod, már nem kell gondolkodnod azon, hogy válts, magától megy, és így több figyelmet tudsz fordítani a közlekedésre. Kezdd el a számodra könnyebb dolgokon a változtatást, ami lendületet fog adni a „nagyobb falatokhoz”.

forrás: https://cegesbrand.hu/allas-trend/munka-okosan-5-rutin-segitsegevel/

Az, hogy a kommunikáció, jelen esetben az előre szólni célba érjen, mindenképp úgy kell átadnunk a másik félnek, hogy az érthető legyen. Hogy kinek, mi az érthető, egyénenként eltérhet. Meg kell keresnünk azt az utat – a közös hangot- amely a kisebb energiaráfordítással, és nagyobb konfliktus elkerüléssel létrejöhet. Mivel mi akarunk közölni valamit előre, tehát mi vagyunk a beszélgetés elindítói, azaz a kezdeményező fél, ezért figyeljünk a stílusra, a nyelvezetre, a szövegkörnyezetre, verbális kommunikációnál a gesztikulációra és a megfelelő szóhasználatra egyaránt. Ez soknak tűnhet – és még hozhatnánk számtalan fontos példát – azonban a dolog azért némi gyakorlás után sokkal egyszerűbb. Nyilván olyasvalakinek akarunk előre szólni valamiről, akivel már bármilyen formában is, de volt kapcsolatteremtés köztünk, ebből kifolyólag van némi információnk és alapunk ahhoz, hogy hogyan is kezdjünk neki egy esetleges beszélgetésnek vagy levélírásnak.

Fontos tudnunk, hogy előnyünkre válik az indulásnál már maga a szándék is, ugyanis, ha valakit időben értesítünk a rá tartozó információról, azzal már önmagában fontosságérzetet adunk neki és az ügynek is, ami egy jó bizalmi kapcsolat biztosan lefektetett alapja. Ne gondoljuk, hogy bizalmi kapcsolat csak egy hosszú évek óta tartó barátságban, vagy egy rokoni viszonyban fordulhat elő. Az alap bizalmat célszerű valamilyen mélységig mindenkivel kialakítani, és megadni azt. Legyen szó egy főnökről, kollégáról, adjunk annyi bizalmat és tiszteletet, amennyi nekünk is jól esne a másik fél részéről.

„…Elmondhatjuk, hogy nagyon szeretnénk ezt a munkát határidőre befejezni, viszont annyira sok másik dolgunk van, hogy tudjuk, hogy nem fog menni. Segítséget kérhetünk ugyanis, ha azonnal a megoldást is javasoljuk, ezzel hozzáértőnek tűnhetünk felettesünk és kollégáink szemében (is).

Ha ki merjük mondani a problémát egy érzelemmentes és legalább nem ítélkező hangszínnel, akkor ezzel építhetjük a bizalmat. Így gyakrabban kérdezhetik meg a véleményünket, hiszen tudják, (hogy) objektíven és őszintén fogunk válaszolni…”

forrás: https://onfejlesztoakademia.hu/a-jo-kommunikacio-7-ismerve/

Belegondoltál már abba, hogy a kommunikációd milyen jelentős részét teszik ki kérdések? Vagy, hogy egy nap általában hány kérdést teszünk fel? Tudományok alátámasztják, hogy egy gyermek átlagosan napi 400 kérdést is feltehet a körülötte élők számára. Lássuk be, ez azért soknak tűnik, viszont, ha bele gondolunk, ez felnőttként sincs másképp, csupán nem észleljük és nem is figyelünk ezekre a számokra. Megtanultuk, hogy tájékozódásunk folyamatának első lépése az, hogy kérdezünk. Ez végig kíséri az életünket, a napjainkat mind magánéletben, mind pedig a munkahelyen. Kérdezhetünk hozzánk közel állóktól, távoli ismerősöktől, de szükség esetén akár ismeretlenek megszólítására is kényszeríthet minket egy-egy élethelyzet. A cél azonban minden esetben ugyanaz és adott: valamely információ hiányát pótolni, kiegészíteni szeretnénk.

Ahhoz, hogy ne álljunk ilyen helyzetben bizonytalanul, mi megtesszük az első lépést, hogy arckifejezésünk mosolyra váltson. Tapasztalatom alapján vannak jó néhányan a világon, akiknek nem egyszerű feladat egy jól megfogalmazott és átgondolt kérdés feltennie. Ez azért gyakorlást és odafigyelést igényel, ahogy választékos szókincset is. Adódhatnak problémák abból fakadóan, hogy a másik fél számára nem egyértelműen fogalmaztunk meg egy kérdést, így nem is arra kaptunk választ, amire valójában kíváncsiak voltunk. Egy szoros és hosszú együttműködő kapcsolatban ez könnyűszerrel jön már a másik fél részéről, ugyanis ahogy a mondás tartja „már fél szavakból megértitek egymást”, viszont egy új és ismeretlen környezetben ez állíthat elénk akadályokat. Továbbá nem mindegy a kérdés mélysége, és hogy milyen kapcsolatban állunk azzal, akihez intézzük azt. Egy dolog, hogy megkérdezzük a család tagjait, hogy vízpartra, vagy a hegységbe szeretnének kirándulni a hétvégén, és így egy kellemes hangvételű ötletelés alakul ki a beszélgetésből; és más téma a munkahelyünkön az újonnan érkezett, vezető pozícióban álló kollégától megkérdezni, hogyan szeretné folytatni a cég működtetését. Bizonyára tanáraink és szüleink segítségével megtanultuk az illemszabályokat, és hogy minek hol van a helye, azonban, ha egy-egy dologba mélyen beleássuk magunkat, életünk végéig fejleszthetjük ezen képességünket is. Az önfejlesztés egyenes út ahhoz, hogy egy olyan magabiztosságot sajátítsunk el, amely szükséges ahhoz, hogy a fellépésünk és megjelenésünk határozottságot sugalljon a környezetünk felé.

Ahogy a Kossuth-díjas írónk, Moldova György is mondta: „Egy jó kérdéshez több ismeret szükséges, mint egy közepes válaszhoz.”

Nehézség adódhat továbbá abból is, hogy egyáltalán nem merünk kérdezni, és inkább egy mosolygó és biccentő bólogatással azt éreztetjük a másik számára, hogy minden pontban egyetértünk azzal, amit mond vagy kérdez. Igenis merjünk kérdezni, mert nagyon sok élethelyzet megköveteli ezt és olyan motivációt kölcsönöz, amelynek alkalmazásával sikereket érhetünk el. Kis lépéseknek tűnnek ezek, viszont elengedhetetlenek ahhoz, hogy olyan példaértékű tagjai legyünk a társadalomnak, akinek a véleményére kíváncsi a környezete.

Legyél az a családtag, akihez a kisgyermek először fordul a kérdésével; legyél az az osztálytárs, akitől támogatást kap egy másik csoporttag; legyél az a tanár, akitől mer kérdezni a diák; vagy légy az a kolléga, akihez elsőként fordul majd a főnöke.

Általános tévhit, hogy a kérdezés csak egy valamire jó: információ szerzésére. Nézzük csak, mi mindent lehet még jól irányzott kérdéssel elérni!

Egy megbeszélés, értekezlet vagy üzleti tárgyalás, munkahelyi beszélgetés során a jól feltett kérdés megtöri a monológot. Aktivizálja a partnert és párbeszédet indít el. Aki kérdez, figyelmet és időt ad a másiknak is a véleménynyilvánításra és rábízza a tudásmegosztás lehetőségét. A beszélgetőtársát helyezi előtérbe.

Az ügyes kérdező az indulatos, emocionális partnert vissza tudja billenteni a tárgyilagos üzleti társalgás világába. Természetesen a kérdésre kapott válasszal időt nyer, elkerüli az üresjáratokat. Sőt! Egy-egy jól feltett kérdés megakadályozza az azonnali és feltétel nélküli ellentmondást is. A témaváltás adott helyzetben elterelheti a beszélgetőtárs figyelmét. A jól irányzott, céltudatos kérdés a beszélgetés irányítását is jelenti egyben.

A jó kérdés ötletet adhat, de elősegítheti a döntést is, ha a bizonytalanságot tisztázza. A kérdések segítségével elemezhetjük a beszélgetőtárs motivációit, megérthetjük az ellenállás okát. Fény derülhet korábbi rossz tapasztalatokra, gátló tényezőkre is. A partner felbecsülése, intelligenciájának, szaktudásának, érdeklődésének felderítése az (üzleti és mindennapi) életben nagyon fontos kompetencia.

Aki kérdez, szerény. Aki megfelelően kérdez, jó személyes benyomást tesz. A kellemes légkör pedig bizalmat előlegez… 

forrás: https://verto.blog.hu/2011/10/07/kerdezni_jo_1

Jöjjön pár elem annak érdekében, hogy könnyebb legyen a megértése annak, miért is érdemes kérdeznünk, milyen és mennyi felesleges problémát előzhetünk meg és kerülhetünk el egy-egy jól feltett kérdéssel.

• A kérdésekkel kapcsolatokat építesz

A kérdés a legjobb eszköz, hogy kapcsolatokat építsünk. Tapasztalatom, hogy sok kapcsolat azért fut zátonyra a magánéletben és a munkahelyen, mert a felek nem mernek kérdezni egymástól. Nem mernek személyes kérdéseket feltenni, pedig a másik fél szívesen válaszolna és erősödne a kapcsolat köztük.

• A kérdések segítenek elkerülni a hibákat

Sok hiba és belőlük következő szorongás azért következik be, mert amikor megtehettük volna nem kérdeztünk. Bíztunk abban, hogy majd egyedül megoldjuk, igaz tudtuk, hogy a területen nincs elegendő tapasztalatunk, de azért mégis kérdés nélkül mentünk előre.

• A kérdésekkel tanulhatunk 

Az előttünk lévő utat, mások már bejárták, (esetleg) elkövették az úton lévő hibákat. A tapasztalatukat mi is felhasználhatjuk, hogy elkerüljük, megelőzzük azokat. Ha kérdezünk, ugyanazt az utat rövidebb idő alatt is bejárhatjuk.

• A kérdésekkel nagyobb sikereket érhetünk el

Főleg a munkahelyen érhetünk el nagyobb eredményeket, ha aktívan kérdezünk. A munkahely egy dinamikus közösség. Mindig fejlődési, változási pályán van. Ahhoz, hogy az előttünk álló kihívásokkal megbirkózzunk, folyamatos visszajelzésekre van szükségünk. A számunkra szükséges információk, valahol mindig rendelkezésre állnak, kérdésekkel ezekhez hozzáférhetünk.

• A kérdések élvezetessé teszik az életet

A kérdezés valóban élvezetesebbé teszi az életet, mert, ahogy fentebb írtam tanulhatunk, de szórakozhatunk is. Hallhatunk olyan történeteket, melyek fel tudják dobni egy napunkat.

forrás: https://salesyou.blog.hu/2016/08/28/5_ok_hogy_miert_merj_kerdezni

„Addig nem tudhatod a választ, amíg fel nem teszed a kérdést.”     Jennifer E. Smith (amerikai szerző)

Úgy gondolom, ez az idézet világít rá a legjobban, közelíti meg a leginkább a mondanivalónk lényegét és fontosságát.

De térjünk ki az irányelvünk második részére is, miszerint mi segítünk.

Mivel az irányelveket mi alkottuk, mi írtuk, így csak a saját nevünkben tudunk beszélni. Hisszük és bízunk abban, hogy minden ember életében van (legalább) egy olyan személy vagy közösség, aki által segítséget, esetleges támaszt várhatnak/kaphatnak kérdéseik és észrevételeik elmondása után, visszacsatolásaként. Akinek a cselekedetiet a környezete példaértékűnek látja és általa tanulhat, ihletet meríthet, önismeretre tehet szert és mer dolgokat meglépni.

Mi nap mint nap azon dolgozunk, hogy a munkavállalóinkat segítsük azzal, hogy érezzék, ránk számíthatnak. Hosszú évek alatt kiforrott tapasztalatokból merítve keressük fel őket, érdeklődve, bíztatva őket arra, hogy ha kérdésük van, lehetőség nyílik arra, hogy azt feltegyék. Úgy gondoljuk, fontos egy bizalmi kapcsolat kiépítése egy hosszú távú együttműködés során, függetlenül az adott kapcsolattól. A munkáltató és munkavállaló jó kapcsolata ugyanolyan fontos számunkra, mint egy baráti kapcsolat, és arra törekszünk, hogy ennek lényegét átadjuk másnak is, érzékeltetve ennek jelentőségét. A gyakorlat azt mutatja, hogyha egy személyben egy céget, vagy akár csak önmagunkat képviselve is és megmutatjuk a másik félnek, hogy fontosak a kérdései, illetve a mondanivalója, és vele együtt fontos Ő is, sokkal gördülékenyebben és könnyebben telnek a vele folytatott beszélgetések. Ez egyenes út egy olyan lét felé, amelyben azt érezzük, hogy akárhol is vagyunk és akármilyen környezet is vesz körül minket (legyen az munkahelyi, családi vagy baráti), jó beszélgetni, jó kérdezni és egyszerűen jól érezzük magunkat benne.

„Lehet, hogy nem is szabad tudnunk a választ mindenre. A kérdés jobb, mint a válasz. Ha többet akartunk tudni az életről, meg arról, hogy hogyan is működünk, hogy haladunk előre, akkor az a legfontosabb, hogy kérdezz. Mert a kérdés az, ami lökdösi, feszegeti az intellektust.” Iain Reid – író

Életünket úgy éljük (jobb esetben), hogy felelősséget vállalunk (akkor is, ha ezt nem mondjuk ki). Lehet, hogy már nem is csak saját magunkért, hanem utódunk életéért is. Gyermekkorban bizonyára nem tűntek nagyon komolynak az élet állította akadályok, illetve nem is figyeltünk fel azok nehézségeire. A nehézséget is tulajdonképpen teljesen más jelentette – például az iskolai sportversenyen való jó eredmény megszerzése, jó bizonyítvány, stb. – mint a jelenlegi, felnőtt életben adódó megpróbáltatások. Ahogy kilépünk a nagybetűs életbe, bizony akadnak más dolgok is – saját magunk gondjain kívül – amikért jó esetben, vállaljuk a felelősséget. Ahogy az alapelv összefoglalójában is említettük, a felelősségvállalás nem egy kötelező, alaptulajdonság, hanem egy olyan jó ismérv, amivel kitűnhetünk mások közül. Nem kötelező, azonban a következmények viselése bizony elkerülhetetlen. Legyen szó munkahelyről vagy magánéletről, a tetteinknek mindenképp van hatása a jövőnkre nézve, akár előnyös, akár hátrányos eseményt említünk.

A felelősségvállalás elsősorban azt jelenti, hogy nem másokat hibáztatunk a gondjainkért, problémánkért, nehézségeinkért, a sorstól kapott nehéz feladatokért és nem másoktól várjuk a megoldásukat. Nem várjuk a megoldást a főnökünktől, az államtól, a miniszterelnöktől, az uniós pályázatoktól. Ha vállaljuk a felelősséget magunkért, feladatainkért, akkor mindent megteszünk, ami rajtunk múlik!

Christopher Avary nagysikerű könyve jól bemutatja, hogy a felelősségvállalás elsősorban az egyén érdeke. Ha vállaljuk valamiért a felelősséget, akkor energiát, eltökéltséget érzünk magunkban, hogy azt megoldjuk. Ha megoldottuk, akkor pedig tanulunk belőle és fejlődünk. Ha fejlődünk, motiváltak maradunk! Elménk működése és a felelősségvállalás között kapcsolat van.

Christopher Avary szerint, amikor bármilyen problémával, nehézséggel találkozunk, az elménk három különböző szakaszokon megy át.

Tagadás – „Nem én tehetek a problémákért, hanem más!” A másik dolgozó, a másik egység, a főnököm, mindenki más, csak nem én!
Mi lesz ennek a következménye? Biztos nem mi leszünk a hónap dolgozója!

Kötelességérzet – „Valakinek még is meg kell oldania ezt a problémát!” „Végül is ezért tartanak bennünket!” „Na jó, essünk túl rajt, csak haladjunk már!”
Mi lesz ennek a következménye? Egy idő után kiégünk, elfásulunk, mert nem lesz sikerélményünk!

Felelősségvállalás – Ez a probléma. „Gyerünk, álljunk neki!” „De érdekes, ezzel a problémával még nem találkoztam! Mi lehet az oka?” Oldjuk meg, hogy máskor ne forduljon elő!
Ha így gondolkodunk, akkor fogunk tanulni, fejlődni, lesz sikerélményünk és jó érzésünk, fenntartható munkakedvünk!

forrás: https://forlong.hu/2018/07/felelossegvallalas/

Hogyan válhatunk felelősségteljes felnőtté?

Annak érdekében, hogy felnőttként éljünk, tudatos döntéseket kell hoznunk, tehát irányítanunk kell az életünket. Vannak olyan helyzetek, amikor a gyermeki énünk követeli a magáét, hiszen sír bennünk a kicsi, dacos gyermek. Ha ezt felismerjük, és a felnőtt szükségleteink szerint döntünk, akkor hatékonyan tudjuk formálni a jövőnket. A kitűzött célok iránymutatást jelenthetnek, mint az ösvényen a túrajelzések, ezáltal nem sodródunk, és nem válunk áldozattá.

A felnőttség egyik legfontosabb eszköze, hogy tudjunk határokat húzni, tehát szabadon dönthessünk a saját érdekeink mellett, mentegetőzés és bűntudat nélkül.

Egy autonóm, felelősséget vállaló ember képes felismerni és kommunikálni a szükségleteit kapcsolataiban, míg egy gyermek nem feltétlenül van tisztában a szükségleteivel. A felnőtt nem sértődik meg, és nem vonul ki a kommunikációs helyzetekből, hanem teljes értékű partnerként, nyitottan beszéli meg a problémáit. A gyermek viszont gyakran duzzog és megsértődik, ha neki nem tetsző dolog történik. A felnőtt nem mond le a saját szükségleteiről csak azért, mert fél, hogy nem fogják szeretni, míg egy gyerek inkább elhallgatja a szükségleteit, mert tart a büntetéstől vagy a szeretetmegvonástól. A felnőtt embernek vannak határai, amivel tisztában van, és képviseli azokat, a gyermeki lét során viszont a szüleink húzzák meg a határainkat.

forrás: https://pszichoforyou.hu/nem-eleg-felnottnek-latszani-annak-is-kell-lenni-mit-jelent-a-felelossegvallalas-a-parkapcsolatokban/

Nagyon örülünk annak és törekszünk is arra, hogy olyan munkavállalókkal sikerüljön együtt dolgoznunk, akiknek olyan kiváló ismérvei vannak, mint az irányelvünkben említettek. Az évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a felelősségteljes hozzáállás olyan eredményeket hoz a munkavállaló életében, amely hosszútávon nagyon előnyös. Sok olyan történetünk van a múltból, amelyre mosolyogva gondolunk vissza tíz év múlva is. Az egyik személyes kedvencünk az volt, mikor egy munkavállalót ment ki az egyik partnerünkhöz, raktári adminisztrátornak, fél év elteltével a cég átvette saját állományába, ezzel mutatva elégedettségét a munkavállaló felé (is), három év elteltével pedig már az ügyvezető személyes asszisztenseként tevékenykedik az általunk küldött munkatárs.

Hiszünk abban, és dolgozunk azon, hogy munkavállalóinkat segítsük, és felruházzuk az általunk vallott pozitív tulajdonságokkal, segítve ezzel őket a munkavégzésben és akár a magánéletben is. Az ilyen és ehhez hasonló történetek egészítik ki az E-HELP- et kerek egésszé, és adják meg nekünk is a motivációt a mindennapi tevékenységünkhöz. A dolgok oda-vissza működnek, és ahogy nekünk ŐK adják a kellő motivációt a munkához, úgy mi is szeretnénk megmutatni az értékeinket a velünk dolgozóknak.

„A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget – a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.”     Csernus Imre

Gyakorlat teszi a mestert – ez az az állítás, amelyet gyakran hallottunk szüleinktől, tanárainktól, főnökünktől. Az emberek sokszor mondják ezt, ha bátorítani, ösztönözni szeretnének valakit a cselekvésre, kitartásra. Az emberiséget évszázadok óta foglalkoztatja a siker receptje. Ki ne vágyna arra, hogy valamiben a legjobbak között lehessen? Erre a sóvárgásra építve rendre születnek elméletek arról, hogyan válhat bárki sikeressé: egyesek a kitartó gyakorlásra esküsznek.

Csupán 10 ezer óra szorgos gyakorlás, és bármilyen területen a legjobbak közé kerülhetünk, nagyszerű zongoristává, kiváló teniszezővé, regényíróvá vagy éppen műkorcsolyázóvá válhatunk. Ezzel az igencsak népszerű gondolattal robbant be a köztudatba az eredetileg történészdiplomával rendelkező Malcolm Gladwell, amikor 2008-ban megjelent Kivételesek – A siker másik oldala című könyve. Az ígéret, hogy napi három vagy heti 20 óra gyakorlással mindössze 10 röpke év alatt bármivé válhatunk, amivé csak akarunk, hamar sok hívet szerzett a szerzőnek, aki komoly kutatási eredményekre építette az elméletét. Könyvében azt írta, mindegy, hogy sakkozókat vagy profi bűnözőket vizsgáltak, ugyanaz jött ki: a naggyá válás mágikus száma a 10 ezer. A Beatles tagjai is éppen ennyi időt töltöttek gyakorlással, és Bill Gates is szorgosan nyomkodta már kamaszkorától a számítógépet, mielőtt az a világ leggazdagabb emberévé tette (egy időre).

forrás : https://nepszava.hu/3048210_tenyleg-a-gyakorlat-teszi-a-mestert

Kicsit apróbb lépésekben nézve a dolgokat is érezhető a fontossága annak, hogy mit akarunk átadni ezzel az irányelvvel. Mint minden esetben, itt is fontos, hogy legyenek célkitűzéseink. Szükség van rövid-, illetve hosszútávú célokra is ahhoz, hogy valamiben fejlődést mutassunk az életben. Ha a cél megvan, akkor következő lépésként azt kell átgondolni és felépíteni, hogy a gyakorlatban hogyan valósíthatjuk meg az gondolatban már felépített, kész terveket. A legfontosabb ugyanis az, hogy cselekedjünk, mert a gyakorlat nélkülözhetetlen, szerves részét képezi a fejlődésnek. Senki sem úgy születik, hogy minden könnyűszerrel megy neki, és első próbálkozásra vérprofi különböző feladatok elvégzésében. Nyilván van, aki tehetségesebb valamely feladatokhoz, és csak egy kevés gyakorlás szüksége az új megtanulásához, és van, hogy ugyanezt más évekig próbálja elsajátítani. A lényeg nem a célhoz vezető út hosszúsága, sokkal inkább a minősége és a bennünk lévő kitartás, akarat.

Azóta maga Gladwell sem győzi különböző előadásaiban tisztázni az elmélettel kapcsolatos félreértéseket. Például, hogy a 10 ezer órát egyfajta minimumnak tartja, vagyis ő nem találkozott olyan profival, aki ne töltött volna legalább ennyi időt az adott tevékenység gyakorlásával. De ez önmagában nem jelenti azt, hogy egy 150 centis ember profi kosárlabdázó lesz, ha rászán 10 évet az életéből, egy botfülű műkedvelőből pedig ünnepelt komponista ennyi idő alatt. Arról már nem is beszélve, hogy egyáltalán nem mindegy, ez a 10 ezer óra milyen minőségű gyakorlással telik el. Hiába úszik valaki kitett fejjel, rossz technikával napi három órát a közeli uszoda 25 méteres medencéjében, nem fog Hosszú Katinkával versenyezni a következő olimpián. Gladwell mondanivalója sokkal inkább arról szól, hogy a tehetség kibontakoztatásához is időre, kitartó gyakorlásra van szükség, amely egyre nagyobb és nagyobb kihívások elé állít.

„Bámulhatjuk mások ügyességét, de ne feledjük, ugyanannyi idő- és energiaráfordítással jelentősen fejleszthetnénk saját teljesítményünket is. Gyakran a tapasztalat az egyetlen különbség.”     Zig Ziglar

A gyakorlást befolyásolja a készség elsajátítását. Ha valami nem sikerült elsőre, akkor igenis addig gyakorold, amíg az nem fog menni (már amennyiben ez fontos számodra és szükségét érzed az elsajátítását).

Mi a gyakorlás célja? Lehet az, hogy jól elvégezd a munkád, Esetleg lehet az, hogy Te légy egy téma szakértője.

Szakértők szerint a gyakorlással megszerzett mentális és fizikai tehetség komoly erőfeszítéssel jár. Rengeteg gyakorlással és hibázással, valamint a hibák elemzésével és kijavításával mindent a saját előnyödre tudsz fordítani!

Ez a fajta szándékos és tudatos tanulás, gyakorlás az egyik legnehezebb technika, amely leginkább a kitartásra és az elszántságra épít!

Gondoljunk bele a sokszor említett első munkanapba. Az új dolgozók nagy százaléka érzi a nagy terhet ilyenkor és merül fel a kérdés benne, hogy ő valóban alkalmas-e a feladat elvégzésére, amit kapott, amivel megbízták, amire alkalmazná az adott cég. Mindenki fáradtan tér haza és nagy kérdőjelek lebegnek a fejük felett. Majd ahogy telik az idő, a feladatok elvégzése nem, hogy akadályt nem jelent, de feladatnak sem tekintik őket, csak általános napi teendőknek, amelyeket már a kisujjából ráz ki. Így épül fel szépen sorban az összes ránk ruházott feladat, és így leszünk egyre csak jobbak és jobbak az idő elteltével és a gyakorlással.

Ne munkahelyi, de magánéleti példát is említsünk, hozhatnánk ide az élet bármely apró momentumait, amelyek gyakorlással és odafigyeléssel fejleszthetőek. Vegyünk például egy párkapcsolatot. Az apró viták kezelése, feldolgozása és utólagos elemzése az első adandó alkalommal nehezebb falat lehet, mivel új, eddig nem ismert helyzetbe kerültünk. Azonban gyakorolva azt, hogy odafigyeljünk a másik félre, illetve tisztázzuk magunkban, hogy hogyan kezelhetnénk a legjobban az eseteket, egyre csak jobbak lehetünk. Ez pontosan egy olyan példa, amit akár egy életen át is gyakorolhatunk. 

De hozhatnék példának akár egy elméleti dolgot is. A Pitagorasz-tétel első hallásra és megismerésre biztosan sokakban mély nyomott hagyott és egy olyan iskolai feladat elé állította, amelynek megoldásához és megtanulásához bizony gyakorlatiasság szükséges. Visszatekintve erre az általános iskolai felsős matematikai feladatra, bizonyára könnyűszerrel mondanánk el és alkalmaznánk a mai napig is a tételt, mert megtanultuk azt.

A kulcs nagyjából abban rejlik, hogy késztetést érezz arra, hogyha már csinálsz valamit, akkor csináld azt jól, és egyre csak jobban!

Elsőre soknak és nehezen tartható feladatnak tűnhet a fentiek betartása, azonban a tapasztalataink alapján sikerélményünk lehet egy új munkahelyen és az élet más területén is. Gyermekkorunk óta úgy vagyunk kódolva, hogy a dolgokat fokozatosan tapasztaljuk/tanuljuk meg, majd a tapasztalatokat, következtetéseket levonva használjuk az életünk minden területén. Persze előfordulhat, hogy a dolgok sorrendje megváltozik, és nem mindig tartható ez a folyamat, hiszen az élet nem várt fordulatokat hozhat, azonban, ha valamivel kapcsolatban konkrét elképzelésünk, tervünk van, akkor értelemszerűen aszerint cselekedünk, ahogy azt már tudásunk, tapasztalatunk alapján felépítettük.

A minőség igazából mindenki számára mást jelent, relatív dolog, mint például a szépség, viszont mindenki szeretné, ha jelen lenne az élete különböző területein. Például, ha elmegyünk vásárolni egy cipőt, rendkívül fontos szempont, hogy kényelmes legyen a viselése, tartós legyen, ne menjen tönkre pár hónap alatt, és esztétikai szempontból is megfeleljen az ízlésünknek. Ez mind arra utal, hogy a minőség fontos számunkra egy adott dolog kiválasztásánál, és meggondoljuk, esetleg többet is megnézünk és kipróbálunk, mielőtt bármelyikre esne a választásunk. Tulajdonképpen ahogy mi megtehetjük, hogy válogatunk dolgok között, úgy ezt cégek is megtehetik, és szabadon eldönthetik kitől vásárolnak, ezért fontos az, hogy az adott munkahely dolgozói olyan színvonalon teljesítsenek, ahogy az minőségileg elvárt attól a helytől. Vegyünk egy példát: több tízezres tételben szeretnénk szórólapot rendelni, és ehhez keresünk egy nyomdát, aki ezt elkészíti. Ezzel a szórólappal az új vállalkozásunkat szeretnénk népszerűsíteni, ezáltal az elsődleges szempont maximálisan a minőség, tehát ennek fényében fogjuk kiválasztani a számunkra megfelelő céget. Természetesen sok más szempontot is meg kell vizsgálnunk végleges döntésünk előtt, például az árat, a gyorsaságot, a pontosságot, és a grafikát, de mivel induló dologról van szó, fő szempontként mindenképp a lehető legjobb minőséget kell keresnünk. Ez egyenesen visszavezethető arra, hogy egy színvonalas, minőségi munkát végző cégnél, olyan emberek dolgozzanak, akik ezt teljesíteni is tudják. Ezért fontos az, hogy mi is hozzuk azt a szintet a munkánkban, ami elvárt és amit mi maximálisan nyújtani tudunk. Ahogy egy nyomdánál, úgy az összes többi munkahelyen is fontos a minőség!

A gyorsaság lehet az, ami által még többet kihozunk magunkból, miután elértük azt a nívót szintet, amely a munkáltatónkhoz méltó. Viszont, ahogy fentebb már említettük, senkinek nincs szüksége egy selejtet gyártó munkatársra, vagy egy olyan bolti eladóra, aki kapkodásból kifolyólag kevesebb burgonyát adott nekünk, mint amennyit kértünk, vagy épp egy olyan könyvtárosra, aki a kért szerzőtől teljesen más regényt nyomott a kezünkbe. Itt jön elő az, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy a sorrend fontos és mindenképp betartandó. Dolgozhat valaki gyorsan, de közben kevésbé pontosan és szint alatt teljesít, viszont valószínű nem ő lesz a hónap dolgozója. Sokkal inkább értékelik azt a munkavállalót, aki maximális odafigyeléssel és hozzáállással próbálja meg elsajátítani a rá bízott feladatokat, majd ha már azokat álmából felébresztve is el tudja végezni, csakis azután fektet nagy hangsúlyt arra, hogy gyorsabban is eltudja végezni, amit csinál, amit rábíztak.

„A kimagasló teljesítmény a kimagasló elkötelezettségből származik.”   Andrew Matthews

Mióta világ a világ, és mióta körül vesznek minket bizonyos külső tényezők és emberek, azóta van egy világról alkotott képünk, később véleményünk, és jelen van a személyekhez és dolgokhoz való hozzáállásunk, amely minden esetben más és más, eltérő lehet. Bizonyára a gyerekkori legjobb barátunkhoz, a háziállatunkhoz, vagy egy velünk szoros kapcsolatban álló családtaghoz a hozzáállásunk, szeretetteljes, odaadó és néha akár már elfogult is. Ez így van rendjén, nagyjából így természetes.

Az új dolgokhoz, és az új, számunkra fontos és lényeges tevékenységekhez is hasonló, nyitott és pozitív hozzáállás lenne a legjobb. Egy új közegbe kerülés esetén vagy egy új munkahelyre való belépéskor ez hatványozottan igaz. Nagyon fontos az első pozitív benyomás keltése, azonban még lényegesebb az, hogy ezt a képet fent is tudjuk tartani azzal, hogy valóban jól csináljuk azt amiért ott vagyunk. Ne csak azért csináljuk, mert az a dolgunk, ne kényszerből csináljuk, hanem mert tényleg szeretnénk ott lenni és érdekel a feladat. Persze, dolgozni és a megélhetést előteremtenie mindenkinek kell valahonnan, és ehhez egyenes úton munkahely és munkaviszony szükséges, viszont a hozzáállásunk az csak úgy lehet odaadó, ha akarjuk is azt a munkát (vagy kapcsolatot, vagy barátságot…).

A hozzáállásunkkal továbbá más szabályokat is be kell tartanunk illetve felvenni a ritmust, ami lehet, hogy sokak számára nem is olyan magától értetődő. Például az első napokban/hetekben, mielőtt elsajátítottuk volna a kellően a feladatot, a gyorsaságot, értelemszerű legyen, hogy nem arról beszélünk, hogy min változtatnánk és mi mit csinálnánk másképp, mert ez nem helyénvaló. Minden helynek megvannak a maga sajátosságai, szokásai, amit az évek tapasztalatai alapján építettek fel. Nem azért vagyunk ott elsősorban új dolgozóként, hogy ezeket vitassuk vagy megkérdőjelezzük, még ha van is erről véleményünk. Az évek előrehaladtával természetesen elfordulhat, hogy kiemelt, jó dolgozóként akár már a tanácsunkat is kikérik egy-egy új projekt kapcsán, azonban mindennek megvan a maga ideje és helye.

Vagy az is alap kellene, hogy legyen, hogy nem azzal kezdjük a napokat, hogy munkaközi szünetet veszünk ki, ráadásul esetleg dupla annyi időt fordítva erre, mint amennyi járna. Alkalmazkodjunk ahhoz, ami ott elvárt, ami ott egy jól bevált szokás. Megpróbáljuk, és ténylegesen törekedjünk arra, hogy amivel foglalkozunk, amivel a hetünk jó részét töltjük, azt szívesen csináljuk, és ne egy kötelező stresszforrásként végezzük azt. Ez a környezetünk, és a saját javunkat is szolgálja.

„A hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet.”   Winston Churchill