Egy sor hibát, problémát említhetünk, erkölcsi, anyagi, környezetvédelmi, emberi hibákat, amelyeket a munkavállalók követnek el, ám nyilván jobb lenne elkerülni őket.
Mi lehet az oka?
Olyan alkalmazottakat veszünk fel, aki abban jó, amiben mi nem vagyunk erősek. Csapatban ez nyilván jól működik. Másrészt mindenki végez olyan feladatokat, vagy legalább részfeladatokat a munka során, amelyeket nem szeret. És az meg is látszik az elvégzett munka minőségén, hatékonyságán. A nemszeretem feladatok visszaütnek. Néha, amikor magunk is beleütközünk ilyen feladatba, egyáltalán nem vagyunk lelkesek. Gondolja meg, ha mindez napi gyakorisággal történne!
Megfelelő szervezeti méretnél szelekcióval meg lehet osztani a feladatokat úgy, hogy mindenki olyan munkát visz, amiben otthon van. Amit kedvvel végez. Így ebből adódóan kisebb a hibák esélye.
Sajnos például az egyéni vállalkozó gyakorta egyedül dolgozik, mindent egymaga végez el. Talán úgy véli, hogy a nagyobb cég elnyomja, pedig csak arról van szó, hogy a nagyobb cég az adott posztokra annak megfelelő dolgozót alkalmaz. A kisvállalkozás is fejlődik idővel, talán több dolgozót alkalmaz. Elérkezik a vezető dilemmája, amikor a dolgozókkal való kapcsolattartás, az irányítás és főként a megfelelő munkaerő kiválasztása olyan energiákat igényel, amelyeket egyébként jobb lenne a munkára fordítani. Ráadásul időnként hibák történnek. Az munkavállalók bosszantó hibákat vétenek. Ezt olyan jó lenne kivédeni.
Kivédhetők a hibák, és csökkenthető az elpazarolt energia
Ebbe a rendszerbe illik bele az a köztes állapot, amikor a a toborzást már nem magunk csináljuk. Kis- és nagy cégek számára egyaránt hasznos ez a lépés, aminek kiemelkedő előnye van. A toborzó partner nyilvánvaló módon a toborzásban erős, bejáratott, kipróbált, szakmailag alátámasztott módszerekkel szondázza a munkaerő piacot napi szinten. Ne kételkedjünk abban, hogy ezt gyakorlatias profizmussal végzi, hiszen ebből él saját területén, tehát saját érdeke a megfelelő szolgáltatás nyújtása. Az így válogatott dolgozók kevesebb hibával, megbízhatóbb módon dolgoznak.
Jellemző munkaerő kölcsönzési helyzet, amikor az adott munkaerő bizonyos időben rendelkezésre áll, egyébként pedig nincs rá szükség. Adott munkafolyamatokra pontosan odaillő embereket lehet alkalmazni. Ha ezek a feladatok rendszeresen ismétlődnek, akkor hely van a kölcsönzött, külsős munkaerőnek.

Avagy, ha Önnek is stresszt okoz, hogy a dolgozók munkavégzése nem tökéletes, sőt, igen gyakori hibák történnek, két dolgot tehet. Megtanulja, hogyan lehet alkalmas munkaerőt szerezni. Ez nem igazán hatékony megoldás, mert egyáltalán nem gyors. Idővel jó megoldás lehet, ám megfontolhatja a kölcsönzött munkaerő bevetését. Előnye, hogy jóval kevesebbet hibázó munkaerő érkezik, mert a partner előszűrt, az adott feladatra kiválasztott munkavállalókat közvetít.
A munkaerő pótlása nem az Ön feladata, hiszen ha egy munkavállaló valamilyen oknál fogva kiesik, a kölcsönző partner másikat küld helyette. A munkaerőigény megszűnésével pedig egyszerűen vége a megbízásnak. Nincs munkajogi procedúra, nincs gond, nincs stressz.
Ha úgy érzi, hogy az Ön cégénél is érdemes lenne megvizsgálni ezeket a körülményeket, szívesen nyújtunk segítséget díjtalan HR konzultáció keretében. Ennek során feltárjuk a helyzetet, és javaslatokat teszünk az előrelépésre.

Hatékony munkaerő toborzás
Útmutató: Hogyan lehet lojális, felelős munkaerőt toborozni gyorsan, hatékonyan? Megosztjuk Önnel 20 éves gyakorlatunk bevált fogásait!

Díjtalan HR konzultáció
Hogyan lendítse meg a munkaerő hatékonyságát, és szabaduljon meg egy sor termelékenységet akadályozó gondtól a HR fejlesztésével?

Kockázatmentes Próbanap!
Próbálja ki szolgáltatásunkat kockázatmentesen! Csak akkor fizet, ha elégedett! A Próbanap garanciát jelent, biztonságot, elűzi az aggályokat!
Küldje el kérdését!
[fc id=’1′][/fc]
Vagy kérjen próbaműszakot!
Kockázat nélkül kipróbálhatja!
Adjon egy feladatot, amit elvégzünk, amiért csak akkor kell fizetni, ha elégedett a teljesítéssel. Nyomja meg a gombot, és rendeljen próbaműszakot!
Főbb oldalak
Értékeink
- Hogyan építsünk olyan vállalatot, ahol mindenki maradni akar?
- Vajon megéri? Kinek éri meg a munkaerő kölcsönzés?
- Hogyan vonzzuk és tartsuk meg a legjobb munkavállalókat a munkaerőpiaci versenyben?
- Rossz érzés kerülget a munkaerő felvétel kapcsán?
- Fedezze fel szerencséjét, amit a munkavállalókban megtalál!
Adatkezelés
Itt talál bennünket
Kapcsolat
1106 Budapest, Fehér út 1. B lh. VII/709.
Munkaadóknak: